Válts szemszöget, és kapsz egy új mesét!

Szeretnél újrahasznosítani egy mesét? Íme egy megoldás. 

Igazából a kisfiam inspirálta az ötletet. Nálunk itthon stabil meseszereplők a panda, az orángután, a tigris és az elefánt. Ezt nagymértékben befolyásolta az Ikea plüssállat szekciója, és mesekönyvei, amik egyébként egész jók. 

Amint azt egy korábbi posztban már írtam (http://www.meseljfejbol.hu/meseotletek/karantenban-a-mesehosok/), a karantén helyzet a mesékben is meg tud jelenni, nálunk mérges csípős bogarak lepték el a megszokott tisztásukat, ahova így nem mehettek játszani, és otthon kellett maradniuk. Hőseink persze kíváncsi és bátor állatokként nem hagyták magukat, és utánamentek a kalandnak. Szóval volt egy ilyen mese pár hete, feledésbe is merült, aztán egyszer csak újra kérte a kisfiam. Ugyanazt nem tudtam már produkálni, már csak azért sem, mert leadta az igényét, hogy sárkány is legyen benne. Hasonló meglepetésekről is született már poszt (http://www.meseljfejbol.hu/tanulsag/improvizalassal-a-bizonytalansagturesert-kisfiam-hogy-jon-ide-a-robot/), ebből látszik, mennyire a valós gyakorlat is adja az ihletet. Szóval lett egy sárkányos-bogaras sztori, amiben a panda megküzd az elemekkel, amihez egyébként a bagoly tanácsára a morcos sastól kérnek segítséget, hogy megszerezzék a bogarak és sárkányok elűzésre alkalmas bűzvirágot, amihez persze egy óriás tüskés rózsabokron át vezet az út. Volt ez délután. Estére viszont azt kérte, hogy most a tigrissel történjen ugyanez. Ugyanez? Igen? És én úgy értettem, hogy akkor legyen ugyanez minden, de most a tigris szemszögéből. Másnap az orángutánon volt a sor. 

Itt jön a lényeg. Adott egy mese. Van egy vagy több főhős, vannak segítők, és persze az ellenség. Ha a főhősök egy pár főből-állatból-virágból álló kis brigádot alkotnak, akkor remekül el lehet mesélni ugyanazt a történést mindegyikük szemszögéből. Meg lehet fűszerezni némi karakteralkotással, azaz bátran illesszetek melléjük egy-egy jellemzőt: a bátor panda, a aggodalmaskodó tigris, a mindig viccelődő orángután, a folyton éhes elefánt. A mellékszereplőket is érdemes “felruházni”. Állatmesék esetén a bagolyban lehet bízni, hogy ő lesz a bölcs segítő vagy gyógyító, és így tovább. Itt most a kontinentális erdő és a dzsungel állatvilágának keveredését megengedtem magamnak. Precízebbek válthatnak tukánra, papagájra. 

Mit nyersz ezzel? 

  • A gyerekeknek főleg óvodáskorban segít a biztonság, ismétlődés, rutin, emiatt is kérik sokszor ugyanazt a mesét (vagy mert abban az adott mesében nagyon mozgatja őket valami). Így a történet stabil, a szereplők megélése változik. 
  • Magadat és a gyerekeket is tudod szórakoztatni a karakterbeli különbségekkel. 
  • A szempontváltás, más perspektívákban való gondolkodás az empátiát is fejlesztheti, hogy látja, amikor ugyanazt a helyzetet másféleképpen élték meg a különböző karakterek. 

Szempontváltásra fel!

Improvizálással a bizonytalanságtűrésért – „Kisfiam, hogy jön ide a robot?!”

Biztosan veletek is előfordult már, hogy mesélés közben gyermeketek hozzáfűzött valami extra kívánságot a történethez, ami homlokegyenest ment szembe a te logikáddal. Több résztvevőnktől hallottuk már, hogy ilyenkor lefagynak, mert szent elképzelésük volt, hogy a sárkányt kereső bátor királyfi a hegy mögött mindjárt meglátja ellenfelét. Mire a gyerek benyögi a naiv, költőinek szánt kérdésre, hogy: 

  • Na és kit látott meg?
  • Egy kétfejű robotot! 

Puff…Ennyi a sárkányos tervnek. 

Bizony ilyen esetekben kiesik az irányítás a kezünkből, gyermekünk pár másodpercre észrevétlenül átvette a kormányt, és hajt az ismeretlenbe. Márpedig ott lakik a bizonytalan. Az tud igazán félelmetes ellenség lenni!

Hadd szólaljon meg a szervezetfejlesztő is bennem! A koronavírus, karantén és kibontakozó válság idején különösen erős élmény, hogy vágtatunk a bizonytalan sűrűjében. Voltak terveink, voltak elképzeléseink: legyen ez egy nyári utazás, egy induló vállalkozás, egy rutin műtét, egy emlékezetes ballagás. Jött a vírus, és ezt mind felülírta. Kérdés, hogy a bizonytalanságtűrésünk hogyan állja ki ezt a próbát. A stressz egyik komoly forrása éppen a kontroll elvesztése, hogy történik velünk valami, amit nem mi akartunk, és nincs rá befolyásunk. 

A jó hír, hogy a bizonytalanságtűrést is lehet gyakorolni, ez is egy fejleszthető izom. Menjünk el kirándulni anélkül, hogy megnéznénk az időjárás-jelentést, főzzünk abból, amit otthon találunk (mostanság elég releváns helyzet), fussunk új és ismeretlen utakon! Lehetne sorolni az egyszerű hétköznapi lehetőségeket.

A Mesélj fejből tréningen is beszélünk improvizációról, és gyakoroljuk is közösen. Az improszínházas alapmondások remek muníciót adnak a közösen alkotott meséléshez és vírushelyzet idején is. 

Legyél jelen! 

Mesélés közben figyelmedet szenteld a közös időnek, az intimitásnak, annak, hogy ott együtt alkottok valamit. Ha át tudod adni magad a pillanatnak, sokkal több energiád marad a szabad gondolatokra és inspirációkra. Bízz a folyamatban, ha megakasztanak is, jönni fog egy ötlet, használd azt!

Koronavírus idején tölts időt önmagaddal, relaxálj, vedd észre, milyen jeleket ad a tested, milyen gondolatok járnak a fejedben, sőt akár jegyezd is le ezeket! Nézz szembe a saját valóságoddal, hogy tudd milyen és mekkora az a bizonytalanság, amit most kezelned kell! 

Kapcsolódj!

Mese közben figyeld a gyerek(ek)et, hogyan néz, milyen az arca, hol kerekedik el a szeme! Rengeteget lehet kiolvasni a jeleikből, aszerint tudsz elidőzni egy résznél, vagy fokozni a hangulatot. Ez egy közös alkotás, használd, amit kapsz tőlük, építs rá, és meghálálják, hidd el!

Karanténban és elszigeteltségben teremts lehetőséget, hogy kapcsolódj másokhoz. Szociális lények vagyunk, a bezártság a természetünkkel ellenes. Most sokkal többet adhat egy kedves szó, egy gesztus, egy egyszerű „hogy vagy?”, némi figyelmes hallgatás. 

Hibázz örömmel!

A mesélésben a baki az egyik legjobb humorforrás tud lenni. A gyerekek nem tökéletesen kanyarított történetvezetést várnak tőlünk, hanem az őszinte jelenlétünket és a figyelmünket. Sok résztvevőtől hallottuk már, hogy nem elégedettek a történeteikkel, és aztán kiderül, hogy a gyermekük remekül szórakozott egy végtelen egyszerű kis sztorin. Lefagynak, ha nem jut eszükbe semmi. A varázsló eddig süket volt, most meghallotta a kisegér cincogását is a fűszálak között… No és akkor mi van?! Nevessetek együtt rajta, és folytassátok! Akár tegyetek rá egy lapáttal, hogy persze, mert ha megitta a varázsitalát, hirtelen kiélesedett a hallása. Arról nem is beszélve, hogy micsoda értéket adunk át, ha a gyerekünk azt látja tőlünk, hogy hibázni bizony lehet. 

Ez most nem a tökéletesség ideje! Egy olyan komplex helyzetben vagyunk, amit nem láttunk még itthon, a saját életünkben. Sok az ismeretlen és a változó paraméter. Most szükségmegoldások vannak, elég jó ötletek is előre visznek, a kísérletezéssel tanulunk, hogy mi működik, és mi nem. Merjünk hibázni! Ezt mondom magamnak is, szülőként, társként, fejlesztőként, és csak folytathatnám a sort.

A belső mézes csupor

Ezekben a furcsa, nehéz időkben, amikor olyanokat élünk meg, amiket a saját életünkben még nem tapasztaltunk, nekünk, felnőtteknek is szükségünk van a józan eszünkre, vagy az intuíciónkra, vagy – és leginkább én most így szeretném ezt nevezni – a belső erőnkre. Arra a belső oszlopra, amire magunkban támaszkodhatunk, amikor nehéz, amikor elegünk van, amikor mindenkit elküldenénk nagyon messzire. Ilyenkor szükségünk van egy olyan forrásra, amiből tudunk levegőt és energiát meríteni a legbizonytalanabb időkben is. Van, hogy ezt elveszettnek hisszük, de ha visszatalálunk hozzá, hálásak leszünk érte.

És képzeljük el, hogy a gyermekeinknek mennyire szüksége van egy ugyanilyen belső mézes csuporra! Nem kell ehhez sem vírus, sem elzártság. Éppen elegendőek azok a mondatok, hogy „eszednél vagy édes fiam!?” vagy „ezt mégis hogy gondoltad” vagy „az iskolás létedre most már aztán igazán lehetne ennyi eszed”, és úgy sejtem mindenkiben visszhangzik még pár hasonló, mint egy tőr, amit meggondolatlanul ki tud húzni a tokjából. Én is. Sajnos. Mindig megbánom, és próbálom helyrehozni. És aztán megint. És ilyenkor nagyon tudom utálni a kritikus, a megítélő, a kontrolláló, és még ki tudja milyen énemet, azaz pont ugyanolyan tőrökkel szurkálom magamat…

A mesének megvan az a fantasztikus tulajdonsága, hogy különleges képességekkel és csodálatos varázseszközökkel segít megküzdeni a félelmetes szörnyekkel, a gonosszal, amiktől egyébként lemerevednénk, mint halrudacskák a mélyhűtőben. Sok történetben a főhős valamiféle külső eszközt kap egy segítőtől, amely segítségével majd meg tud küzdeni a felmerülő akadályokkal, legyen ez egy amulett, kívánság teljesítő aranyhal, láthatatlanná tévő köpeny, okoska botocska,  és a többi. Ezek is remek szolgálatot tesznek a gonosszal való megküzdésben. 

De most szeretném a reflektorfényt átirányítani egy kicsit misztikusabb segédeszközökre, amiket a főhősünk (és gyermekünk) magában tud megtalálni. Amelyek mindig vele vannak, nem kívülről jönnek, nem más adja, habár valószínű – már csak a történetvezetés szempontjából is – , hogy valaki más hívja fel rá a figyelmét. Olyan belső amulettek ezek, amelyek az előbb említettektől akár csak annyiban különböznek, hogy valahogy a főhősünk belsejében, testében, lelkében találja meg, és nem csak a harci felszereltség egyik kelléke. 

  • Lehet egy ez belső lámpás, amit ha sötétség, félelem és veszély veszi körbe, gondolattal, varázsigével fel tud kapcsolni magában.
  • Lehet ez egy belső mézes csupor, amikor ha valaki valami bántót mond neki, akkor ezzel tudja megédesíteni a szavakat, és önmagát. 
  • Lehet ez egy lufi, amit fel tud a mellkasában fújni, amikor éppen összerogyna attól, hogy fél, szomorú, vagy mások bántani akarják. 
  • Lehet ez egy virág, amit meg tud öntözni, amikor elveszik előle a napfényt. 

Bármi, ami ott van benne, csak az övé, és benne van a megújulás képessége, a növekedés képessége, ami jelképezi a világosságot és az erőt!

Meséljetek, és adjatok egy ilyen belső ajándékot a gyermekeiteknek!

Tanulságok az első online Mesélj fejből! tréningről

Április közepén megtartottuk az első online (Zoom-os) Mesélj fejből! képzést. Izgultunk, hogy a közös, játékos, laza hangulat áttehető-e a az online térbe és hogyan tudunk közösen gyakorolni, ami a lényege a képzésnek. A válasz az volt, hogy igen és nagyon jól 🙂 Élveztük a közös meséléseket és kényelmesebb is volt így: nem kellett időt tölteni az utazással és belefért, ha valaki pár percben kovászos kenyértésztát forgatott át a háttérben. 

Jó pár érdekes és hasznos kérdést is kaptunk, ezekkel kapcsolatban érdemes volt belemászni egy kicsit a témába: 

Milyen karakterek kellenek a mesébe? Hogyan működik a karakteralkotás, milyen az érdekes főhős?

A mesében alapvetően a sztori viszi a fő szálat, a legtöbb szereplő egydimenziós, mondhatni “közhelyes”. Egyrészt ez egy rövid műfaj, ahol hely sincs a varázsló, vagy a királyfi részletes bemutatására, pláne jellemfejlődésére. Másrészt ezért könnyű feldolgozni, követni a mesét. Régebbi mesék alapján tudjuk, hogy milyen egy királyfi (bátor), egy obsitos katona (furfangos), vagy egy óriás (vérszomjas). 

Ha egyéníteni, érdekesebbé akarod őket tenni, akkor több lehetőséged van. 

  • Első lépésben szánj pár mondatot a külső megjelenésének leírására, ez általában már ad valamilyen kiindulópontot a szereplő jellemével kapcsolatban. Más lesz az óriás, ha vasalt ingben és nyakkendőben jelenik meg, ha egy fatörzzsel piszkálja az orrát, vagy ha pizsamában szürcsöli a kakaót. 
  • Aztán egyszerűen hozzátehetsz a szereplőhöz egy eposzi jelzőt, egy állandó tulajdonságot, ami meghatározza: a bölcs bagoly, az állandóan piszkos királyfi, az intoleráns kisróka. Ebből már könnyű kibontani egy karaktert, egy személyiséget. 
  • Ha pedig idősebbeknek mesélsz és nagyot akarsz csavarni a szereplőn, akkor legyen két, ellentétes jelzője. A szorgalmas, de ügyetlen királylány; a lusta, de mézimádó medve; a vidám, de butácska kalózfiú. Ennél bonyolultabb karakteralkotásra egy mesében csak ritkán lehet szükség. 

Hogyan jelenjen meg a testvérkonfliktus, a kistestvér a mesében? 

Mit lehet kezdeni azzal, amikor a gyerek kéri, hogy legyen kistestvére a főhősnek? Az én javaslatom az, hogy jelenjen meg az öcsi, vagy a húg afféle vicces mellékszereplőként, aki akár akadályozhatja is a főhőst néha az előrehaladásban. A fő konfliktus feloldásában viszont legyen fontos szerepe a kiskvambónak, akár azért is, mert olyan pici, hogy ő meg tud oldani egy fontos részproblémát (pl. átfér a rácson és megszerzi a kulcsot). 

Lehet-e ugyanolyan főhős a királylány, mint a királyfi? Hogyan jelenjenek meg a nemi szerepek a mesében?

Mi történjen, ha a kislánynak feltűnik, hogy a főhősök leginkább férfiak és a királylány csak a mese végén kerül elő, a fele királyság melletti ráadásnak? Nem ok nélkül lettek sikeres a hercegnős Disney rajzfilmek: a lányoknak ezek mutatnak mintát, ezekkel tudnak azonosulni.    

Nekem ezzel kapcsolatban egyszerű a véleményem: legyen a főszereplő királylány, vagy a szegényember legkisebb lánya és kalandozzon, oldja meg a problémákat és csinálja meg mindazt, amit a férfi mesehősök. Semmi okát nem látom, hogy ez ne működhessen pont ugyanúgy, mint fiúkkal, vagy nyuszikkal.

Hogyan tudok konfliktusmentes mesét mesélni? Van olyan?

Visszatérő kérdés és igény, például ha a gyerek hallgatni sem szereti a konfliktusokat. Van ilyen mesefajta, három-négy éves korig az állandó eszköztár része a mindennapokról szóló mese. Ezekben nincs fantáziavilág, csak a saját napnak elmesélése, újramondása. Amikor jönnek a tündérmesék, akkor már nehezebb a feladat, ilyenkor be lehet vezetni az utazós mesét. Ebben sincsen konfliktus, a főhős csak elindul kalandozni, találkozik másokkal, megismer szép vagy különleges helyeket és hazatér. Ha pedig van igény az izgalomra, de személyközi konfliktus nélkül, akkor valamilyen helyzetből adódó kihívással, környezeti problémával lehet megküzdeni: valaki beleesett a gödörbe, át kell kelni egy megáradt folyón vagy csak szimplán kijutni az erdőből.

Végül megosztanánk egy résztvevői visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy mi tetszett az online tréningben:

“…Legfőképpen az, hogy nagyon jó egységes, koherens képbe tette az egészet. Plusz persze a lélektani vonatkozások. Nagyon gyakorlatias volt, szép lassan több körben építettük fel a saját mesélést. Jó volt, hogy az online verzió számomra nem okozott nehézséget a fizikai együtt levéshez képest. Sőt, azt kell mondjam, kisgyerekesként így még könnyebb is volt elköteleződni a tréning iránt.”

Karanténban a mesehősök

Nem akarod, hogy a vírus és a karantén eluralja a meséiteket, de azért mégis beleszőnéd a történetedbe? A gyerekeknek ez még segíthet is a feldolgozásban!

Íme néhány egyszerű tipp, hogyan teheted meg.
Nálunk a kisfiam rendszeresen a kis pandáról kér mesét, régebben ő volt a mindenhova magával hordott plüssállata. Panda már csak néha jön velünk, de a mesékben megmaradt. A meséinkben a „precorona” időszakban a panda a dzsungelben egy tisztásra járt játszani a többi állattal: ez volt az ovi, visszatérő elem az egyes történetekben. Innen már nem volt nehéz beépíteni, hogy bizony egy hatalmas vihar miatt az egyik óriási fa éppen a tisztás közepére esett, és így most a kisállatok nem tudnak odamenni játszani, úgyhogy mindenki a saját barlangja körül keres újabb kalandokat.

A viharhoz hasonlóan természetesen jöhet

  • égszakadás, földindulás, vagy
  • a gonosz boszorkány sötétségbe borította a falut,
  • egy eszét vesztett unikornis mérges gombákat rejtett el az erdőben,
  • egy bolondos kobold eldugta a házikók kilincsét,
  • a megkeseredett varázsló ellopta a napot.

Szóval jöhet bármilyen mesebeli vis maior, ami miatt a főhősünk kénytelen otthon maradni vagy a szokásostól eltérő helyeken kalandokba bonyolódni.

A legfrissebb tanulságok a februári Mesélj fejből tréningről

Februárban újabb alkalommal tartottuk meg a képzésünket, ahol ezúttal anyukák, nagymama, sőt két kisbaba is részt vettek. Mindig jó érzés látni, ahogy a nap végére felbátorodnak a résztvevők, és már csak az első lépések, egy kis gyakorlás is el tudja indítani az addig bátortalanul próbálkozókat. Nekünk pedig rettentő hasznosak azok a kérdések és ötletek, amiket felvet a csoport. Ebből meg is osztunk most párat, szolgáljanak mindenkinek táplálékul a formálódó saját mesékhez. 

“Elakadok, semmi sem jut eszembe, mit tegyek?”

Először is ‘no para’, teljesen természetes! Hacsak kinézel az ablakon, vagy felnézel a plafonra, azt az öt másodperc szünetet valószínűleg nem fogják rajtad számonkérni. De beleszőheted a történetbe, hogy “és akkor (főhősünk) megállt egy pillanatra, mert nagyon kifáradt, vett három nagy levegőt, és így folytatta útját…” – és akár ti együtt is vehettek nagy levegőket, amíg megszáll az ihlet. Vagy hasonlóképpen mondhatod, hogy “és akkor felnézett, és nézett, nézett …” – ezalatt kigondolhatod, mégis milyen izgalmas teremtmény fog mindjárt előugrani a bokorból, és egyben fokozod is a feszültséget.

“A kislányom mindig szörnyűséget kér, és nem hagyja, hogy feloldjuk a történetet.” 

Eddig inkább azzal a dilemmával találkoztunk, hogy a gyerek szeretné elkerülni a konfliktust a történetben, de lám lám, ilyen is van, aki szeret dagonyázni benne. Ugyanúgy, ahogy az elkerülésnél, itt is oka lehet, hogy miért akar benne maradni ebben a helyzetben. Szerintünk érdemes megadni neki a lehetőséget, hogy megélje, időzzetek el ennél a résznél tovább, mesélj több részletet, és közben akár megkérdezheted őt, hogy “hogy érezte magát közben a főhősünk”, ezzel hátha valami támponthoz jutsz, hogy mi ebben olyan izgalmas számára, és még a testtudatosságot is lehet gyakorolni. 

“Nagyon nyitott, érdeklődő a kisfiam, szeretném átadni neki, hogy idegenekkel legyen óvatos, hogy csináljam?”

A tanmese egy kockázatos műfaj, könnyű benne túltolni a megmondást, de közben pedig célszerű eszköze lehet, hogy megmutassuk valaminek az előnyét vagy a kockázatát. 

Az egyik résztvevőnk azt javasolta erre a kérdésre, hogy a mesékben érdemes – csak úgy szőrmentén akár – beleszőni, hogy amikor egy idegen odalépett a kisfiúhoz (pónihoz, nyuszihoz, macihoz, értitek), akkor ő megkérdezte anyukáját, hogy elmehet-e vele játszani, vagy megnézni valamit. 

Egy közös mese után, amiben előkerültek gyógyfüvek: “Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen én nagyon jól ismerem a gyógynövényeket a munkám miatt.”

Ha van valami számodra komfortos téma, izgalmas terület, amit jól ismersz, építsd bele bátran, ez könnyű terep, és közben még érdekességeket is meg tudsz osztani. A gyógynövények, aromaterápia a mesében remekül használható tudás: hogyan aludtak el a levendulamezőn, mit tettek a megsérült lovag karjára stb. Ha a harckocsikban vagy a főzésben vagy jó, akkor használd azt! Ha pedig a gyereket meg nagyon érdekli valami másik téma (dinók, vadállatok, űrjárművek, nindzsák), és nem vagy felkent szakértő, akkor pedig menj bele, és bízz a képzeletedben!

Meseajánló – Maflázia

Nagyon szeretem ezt a könyvet, mert a feje tetejére állítja a tündérmesét, miközben emberi és érdekes karaktereket formál királyfiból, királylányból, óriásból. Két mesét tartalmaz: Villő királyfi és gyermeke, Rikárdó királyfi kalandjait. Azoknak a legérdekesebbek, akik ismerik a tündérmesék szabályait és elemeit, illetve a főszereplő királyfikkal kapcsolatos előírásokat. 

A történet ugyanis azzal indul, hogy a nemrég született királyfit megátkozza egy tündér: 

– Fiam, legyél te túlontúl okos!

A fiatal Villőnek pedig meg kell küzdenie az átok hatásával, amellyel az is jár, hogy nem hisz a tündérekben, emellett elviselhetetlenül okoskodó lesz. Mindenkit elidegenít magától pontosan akkor, amikor a birodalomban feltűnik egy rendkívül agresszív tűzokádó sárkány. Sajnos Villő a sárkányokban sem hisz, ami további konfliktusokat okoz… 

Rikárdó problémája pontosan ellentétes apjáéval, ő ugyanis nemcsak hisz a tündérekben, szörnyekben és bűbájban, de a számos varázslatos tárgy segítségével, amelyeket rendszeresen használ, folyamatosan kalandozik. Valójában nincs is semmi tapasztalata a világból, mert minden problémát megold a bűvös sipka, a láthatatlanná tévő köpeny, a soha ki nem csorbuló kard, vagy a repülő szőnyeg. 

Tucatszám győz le szörnyeket és szabadít ki királylányokat, ami komoly diplomáciai problémákba keveri, mert nem hajlandó őket feleségül venni, csak kezet csókol és elköszön. Apjának végül drasztikus lépésre kell elszánnia magát, hogy önmagával való szembenézésre és tartós párkapcsolatban való gondolkodásra is kényszerítse fiát.

Andrew Lang: Maflázia (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1984, Holnap Kiadó, 2006)
Göncz Árpád kiváló fordítása, Réber László rajzaival
6-12 éveseknek

A meseolvasás mellett

Néha megtalál minket a kérdés: mi mennyire vagyunk az olvasott mesék ellen, ha már ennyire a fejből mesélést támogatjuk.

A meseolvasás mellett vagyunk. Mind az olvasott, mind a fejből mesélt történet nagyon jó és fontos. Mi magunk is sokat olvasunk, és értekezünk a történetekről. A tréningünkön is beszélgetünk a mai mesekönyv-kínálatról, hogy melyik milyen helyzetben lehet érdekes. 

A fejből mesélés általában a nehezebb, mi pedig szeretnénk, ha a szülőknek, rokonoknak, pedagógusoknak rendelkezésre állna ez a lehetőség is. Sokan érkeztek úgy hozzánk, hogy eddig egyáltalán nem, vagy félénken próbálkoztak, és egy kis gyakorlás és pár támpont segítségével gyűjtöttek bátorságot.

A könyvből mondott mesék fontos ihletforrások lehetnek később, ugyanúgy közös élmény a kicsikkel és ugyanolyan sokat adhatnak a történet élvezetében. A saját mese viszont kimerítőbb és alkalmasint nagyobb kihívás, mint az olvasás. Ez egy közös alkotás a hallgatósággal, eszköz a mindennapok problémáinak feldolgozására és még egy olyan közös emlék, ami összeköti a szülőket és a gyerekeket. A te gyerekednek szól az üzenet, és egy idő után komoly kreatív élvezetet jelent.

Félreértés ne essék, remek, ha már olvasásra jut energiád egy fáradt nap után, és nem te alszol el előbb, hanem a gyermek. De ha érzel magadban erőt, akkor a saját és résztvevőink tapasztalatai is az, hogy egy saját mese után az elismerés csillogó szempárok formájában fog megérkezni.

Tanulságok és ötletek a legutóbbi képzésből

A tréningen mindig izgalmas hallani a résztvevők dilemmáit, vagy akár jól bevált tippjeit. Ezekből válogattunk párat:

“Mit tudok csinálni, ha a gyerekem kerüli a mesében a konfliktust?” 

A mesék egyik fontos üzenete a gyermeki léleknek, hogy ha megküzdesz a felmerülő nehézségekkel, és akadályokkal, a végén győztesen kerülsz ki belőle. Ez építi az önbizalmát. Ezért nem érdemes kikerülni a konfliktusokat a történetben, hanem finoman behozni őket.

A konfliktusok nem csak a szereplők közötti viszályokban jelenthetnek meg, hanem problémákban, amiket meg kell oldania a főhősnek: elégurult egy szikla, elveszett a kedvenc játéka, összetört a bögréje. Illetve sokat segíthetnek a családi történetek, hogy milyen problémákkal, hogy küzdött meg anya, apa, nagyszülők, ez nagyon személyes és egyben mintát is mutat neki. 

“Úgy érzem, nagyon “szárazak” és praktikusak a meséim.”

Amikor egy új helyszín vagy szereplő megjelenik, mondj egy-két mondatot arról, hogy néz ki! Például: “És akkor találkozott egy óriással, akinek csak a keze akkora volt, mint egész főhősünk, bozontos nagy szakálla volt, a nadrágja itt- ott lyukas volt, és állandóan csak ásítozott.” 

“Nehéz belekezdenem a mesébe, és ráhangolnom a gyerekeket!” 

Egyik óvónő résztvevőnk tippje, hogy a mese kezdésekor a játékból a terem egy másik pontjára invitálja a gyerekeket, lehet ez egy mesekuckó is, és azt mondja: “ ahhoz, hogy belekezdjünk a mesébe, mindenkinek fel kell venni a hétmérföldes csizmáját, mert bizony most messzire fogunk képzeletben utazni…te jól felhúztad a csizmádat, Sári?!”

“Gyorsan szoktam lekerekíteni a történet végét, olyan kurtán-furcsán.”

Gyönyörű példa volt, ahogy egy anya-nagymama páros résztvevőnk külön-külön gyakorló meséjében megjelent a mese végén a visszatéréskor az ünneplés, az újonnan megszerzett tudás vagy kincs élvezetének szánt pár gondolat. A sok küzdelem és kihívás után igenis érdemes megállni, és ünnepelni is! Úgy tűnik, náluk erre van tér! 🙂

Andersen ellen

Vannak olyan mesék, amik annyira klasszikusok, hogy már senki nem olvassa őket, főleg nem az eredeti verziót. Aztán időnyomás alatt előkerülnek a polcról, és pár oldal után abba kell hagyni és rögtönözni egy olyan folytatást, amitől a gyerek fog tudni aludni. A Grimmek például ilyenek, és persze Andersen, a depresszív mesék mestere. 

Andersent sokszor feldolgozták már. Nem ok nélkül kell újrahúzni a nagy dán meseíró történeteit. A leghíresebb meséi meglepően kegyetlenek. A legtöbb történet szenvedésről és ok nélküli gonoszságról szól, amit a főhősöknek kell elviselniük.

  • A rendíthetetlen ólomkatona csendben végigállja a mesét és a végén elolvad a kandallóban. 
  • A kis hableány szenved a szerelemtől, majd eloszlik a hullámok között és megszűnik létezni. 
  • A kis gyufaáruslány is megfagy az utcán állva éjjel.
  • A Hókirálynő azzal indul, hogy az ördög egy olyan tükröt készít, ami mindent, amit visszatükröz, elcsúfít. Ez a tükör törik porrá és a szilánkjai beleesnek egy kisfiú szemeibe és szívébe. 
  • A csúf kiskacsa a történet végére gyönyörű hattyúvá változik, de addig mindenki alázza és bántja, akivel találkozik. 

Egy varázsmese, tündérmese nincsen konfliktus nélkül. Én Andersen történeteit nem azért érzem túlhaladott, rossz meséknek, mert van bennük nehézség, szenvedés és kegyetlenség, hanem mert ezek céltalan módon és a világ alapértelmezéseként jelennek meg. Az emberek nagy része (valamint az állatok, tündérek és tárgyak) gonoszok, vagy gonoszul bánnak a szereplőkkel. A rossz cselekedetek büntetést vonnak maguk után, a jó cselekedetek jutalma gyakran elmarad vagy a halál utánra tevődik át.

Andersen történeteinek manapság leginkább a feldolgozásait olvassuk vagy látjuk. (Az eredeti verzió elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ha túl jó lenne a kedvünk: https://mek.oszk.hu/00300/00309/) Úgy gondolom, hogy ezek alapanyagnak sokkal jobbak, mint elmesélendő történetnek. 

A Hókirálynő Disney-féle verziója, a Jégvarázs (Frozen) szerintem sokkal jobb lett, mint az eredeti, amelyből, bölcsen, csak pár elemet tartottak meg. A Jégvarázs egy felnövés-történet, a testvéri szeretetről szól, bár a gonosz egy igazi pszichopata, ebben tartva az anderseni hagyományt. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy ebben mindenki Disney-karakter, kivéve Hanst, aki a Trónok Harcából jött. A Hókirálynő eredeti verziója egy kislány pokoljárása, aki az ok és cél nélkül gonosszá váló kistestvérét akarja megmenteni. 

Mindenkinek javaslom, hogy nyugodtan használja Andersen történeteit kiindulópontnak és alapanyagnak. Hígítva és kisebb dózisban kiváló alkotóeleme lehet a saját meséidnek.