A belső mézes csupor

Ezekben a furcsa, nehéz időkben, amikor olyanokat élünk meg, amiket a saját életünkben még nem tapasztaltunk, nekünk, felnőtteknek is szükségünk van a józan eszünkre, vagy az intuíciónkra, vagy – és leginkább én most így szeretném ezt nevezni – a belső erőnkre. Arra a belső oszlopra, amire magunkban támaszkodhatunk, amikor nehéz, amikor elegünk van, amikor mindenkit elküldenénk nagyon messzire. Ilyenkor szükségünk van egy olyan forrásra, amiből tudunk levegőt és energiát meríteni a legbizonytalanabb időkben is. Van, hogy ezt elveszettnek hisszük, de ha visszatalálunk hozzá, hálásak leszünk érte.

És képzeljük el, hogy a gyermekeinknek mennyire szüksége van egy ugyanilyen belső mézes csuporra! Nem kell ehhez sem vírus, sem elzártság. Éppen elegendőek azok a mondatok, hogy „eszednél vagy édes fiam!?” vagy „ezt mégis hogy gondoltad” vagy „az iskolás létedre most már aztán igazán lehetne ennyi eszed”, és úgy sejtem mindenkiben visszhangzik még pár hasonló, mint egy tőr, amit meggondolatlanul ki tud húzni a tokjából. Én is. Sajnos. Mindig megbánom, és próbálom helyrehozni. És aztán megint. És ilyenkor nagyon tudom utálni a kritikus, a megítélő, a kontrolláló, és még ki tudja milyen énemet, azaz pont ugyanolyan tőrökkel szurkálom magamat…

A mesének megvan az a fantasztikus tulajdonsága, hogy különleges képességekkel és csodálatos varázseszközökkel segít megküzdeni a félelmetes szörnyekkel, a gonosszal, amiktől egyébként lemerevednénk, mint halrudacskák a mélyhűtőben. Sok történetben a főhős valamiféle külső eszközt kap egy segítőtől, amely segítségével majd meg tud küzdeni a felmerülő akadályokkal, legyen ez egy amulett, kívánság teljesítő aranyhal, láthatatlanná tévő köpeny, okoska botocska,  és a többi. Ezek is remek szolgálatot tesznek a gonosszal való megküzdésben. 

De most szeretném a reflektorfényt átirányítani egy kicsit misztikusabb segédeszközökre, amiket a főhősünk (és gyermekünk) magában tud megtalálni. Amelyek mindig vele vannak, nem kívülről jönnek, nem más adja, habár valószínű – már csak a történetvezetés szempontjából is – , hogy valaki más hívja fel rá a figyelmét. Olyan belső amulettek ezek, amelyek az előbb említettektől akár csak annyiban különböznek, hogy valahogy a főhősünk belsejében, testében, lelkében találja meg, és nem csak a harci felszereltség egyik kelléke. 

  • Lehet egy ez belső lámpás, amit ha sötétség, félelem és veszély veszi körbe, gondolattal, varázsigével fel tud kapcsolni magában.
  • Lehet ez egy belső mézes csupor, amikor ha valaki valami bántót mond neki, akkor ezzel tudja megédesíteni a szavakat, és önmagát. 
  • Lehet ez egy lufi, amit fel tud a mellkasában fújni, amikor éppen összerogyna attól, hogy fél, szomorú, vagy mások bántani akarják. 
  • Lehet ez egy virág, amit meg tud öntözni, amikor elveszik előle a napfényt. 

Bármi, ami ott van benne, csak az övé, és benne van a megújulás képessége, a növekedés képessége, ami jelképezi a világosságot és az erőt!

Meséljetek, és adjatok egy ilyen belső ajándékot a gyermekeiteknek!

Tanulságok az első online Mesélj fejből! tréningről

Április közepén megtartottuk az első online (Zoom-os) Mesélj fejből! képzést. Izgultunk, hogy a közös, játékos, laza hangulat áttehető-e a az online térbe és hogyan tudunk közösen gyakorolni, ami a lényege a képzésnek. A válasz az volt, hogy igen és nagyon jól 🙂 Élveztük a közös meséléseket és kényelmesebb is volt így: nem kellett időt tölteni az utazással és belefért, ha valaki pár percben kovászos kenyértésztát forgatott át a háttérben. 

Jó pár érdekes és hasznos kérdést is kaptunk, ezekkel kapcsolatban érdemes volt belemászni egy kicsit a témába: 

Milyen karakterek kellenek a mesébe? Hogyan működik a karakteralkotás, milyen az érdekes főhős?

A mesében alapvetően a sztori viszi a fő szálat, a legtöbb szereplő egydimenziós, mondhatni “közhelyes”. Egyrészt ez egy rövid műfaj, ahol hely sincs a varázsló, vagy a királyfi részletes bemutatására, pláne jellemfejlődésére. Másrészt ezért könnyű feldolgozni, követni a mesét. Régebbi mesék alapján tudjuk, hogy milyen egy királyfi (bátor), egy obsitos katona (furfangos), vagy egy óriás (vérszomjas). 

Ha egyéníteni, érdekesebbé akarod őket tenni, akkor több lehetőséged van. 

  • Első lépésben szánj pár mondatot a külső megjelenésének leírására, ez általában már ad valamilyen kiindulópontot a szereplő jellemével kapcsolatban. Más lesz az óriás, ha vasalt ingben és nyakkendőben jelenik meg, ha egy fatörzzsel piszkálja az orrát, vagy ha pizsamában szürcsöli a kakaót. 
  • Aztán egyszerűen hozzátehetsz a szereplőhöz egy eposzi jelzőt, egy állandó tulajdonságot, ami meghatározza: a bölcs bagoly, az állandóan piszkos királyfi, az intoleráns kisróka. Ebből már könnyű kibontani egy karaktert, egy személyiséget. 
  • Ha pedig idősebbeknek mesélsz és nagyot akarsz csavarni a szereplőn, akkor legyen két, ellentétes jelzője. A szorgalmas, de ügyetlen királylány; a lusta, de mézimádó medve; a vidám, de butácska kalózfiú. Ennél bonyolultabb karakteralkotásra egy mesében csak ritkán lehet szükség. 

Hogyan jelenjen meg a testvérkonfliktus, a kistestvér a mesében? 

Mit lehet kezdeni azzal, amikor a gyerek kéri, hogy legyen kistestvére a főhősnek? Az én javaslatom az, hogy jelenjen meg az öcsi, vagy a húg afféle vicces mellékszereplőként, aki akár akadályozhatja is a főhőst néha az előrehaladásban. A fő konfliktus feloldásában viszont legyen fontos szerepe a kiskvambónak, akár azért is, mert olyan pici, hogy ő meg tud oldani egy fontos részproblémát (pl. átfér a rácson és megszerzi a kulcsot). 

Lehet-e ugyanolyan főhős a királylány, mint a királyfi? Hogyan jelenjenek meg a nemi szerepek a mesében?

Mi történjen, ha a kislánynak feltűnik, hogy a főhősök leginkább férfiak és a királylány csak a mese végén kerül elő, a fele királyság melletti ráadásnak? Nem ok nélkül lettek sikeres a hercegnős Disney rajzfilmek: a lányoknak ezek mutatnak mintát, ezekkel tudnak azonosulni.    

Nekem ezzel kapcsolatban egyszerű a véleményem: legyen a főszereplő királylány, vagy a szegényember legkisebb lánya és kalandozzon, oldja meg a problémákat és csinálja meg mindazt, amit a férfi mesehősök. Semmi okát nem látom, hogy ez ne működhessen pont ugyanúgy, mint fiúkkal, vagy nyuszikkal.

Hogyan tudok konfliktusmentes mesét mesélni? Van olyan?

Visszatérő kérdés és igény, például ha a gyerek hallgatni sem szereti a konfliktusokat. Van ilyen mesefajta, három-négy éves korig az állandó eszköztár része a mindennapokról szóló mese. Ezekben nincs fantáziavilág, csak a saját napnak elmesélése, újramondása. Amikor jönnek a tündérmesék, akkor már nehezebb a feladat, ilyenkor be lehet vezetni az utazós mesét. Ebben sincsen konfliktus, a főhős csak elindul kalandozni, találkozik másokkal, megismer szép vagy különleges helyeket és hazatér. Ha pedig van igény az izgalomra, de személyközi konfliktus nélkül, akkor valamilyen helyzetből adódó kihívással, környezeti problémával lehet megküzdeni: valaki beleesett a gödörbe, át kell kelni egy megáradt folyón vagy csak szimplán kijutni az erdőből.

Végül megosztanánk egy résztvevői visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy mi tetszett az online tréningben:

“…Legfőképpen az, hogy nagyon jó egységes, koherens képbe tette az egészet. Plusz persze a lélektani vonatkozások. Nagyon gyakorlatias volt, szép lassan több körben építettük fel a saját mesélést. Jó volt, hogy az online verzió számomra nem okozott nehézséget a fizikai együtt levéshez képest. Sőt, azt kell mondjam, kisgyerekesként így még könnyebb is volt elköteleződni a tréning iránt.”

Karanténban a mesehősök

Nem akarod, hogy a vírus és a karantén eluralja a meséiteket, de azért mégis beleszőnéd a történetedbe? A gyerekeknek ez még segíthet is a feldolgozásban!

Íme néhány egyszerű tipp, hogyan teheted meg.
Nálunk a kisfiam rendszeresen a kis pandáról kér mesét, régebben ő volt a mindenhova magával hordott plüssállata. Panda már csak néha jön velünk, de a mesékben megmaradt. A meséinkben a „precorona” időszakban a panda a dzsungelben egy tisztásra járt játszani a többi állattal: ez volt az ovi, visszatérő elem az egyes történetekben. Innen már nem volt nehéz beépíteni, hogy bizony egy hatalmas vihar miatt az egyik óriási fa éppen a tisztás közepére esett, és így most a kisállatok nem tudnak odamenni játszani, úgyhogy mindenki a saját barlangja körül keres újabb kalandokat.

A viharhoz hasonlóan természetesen jöhet

  • égszakadás, földindulás, vagy
  • a gonosz boszorkány sötétségbe borította a falut,
  • egy eszét vesztett unikornis mérges gombákat rejtett el az erdőben,
  • egy bolondos kobold eldugta a házikók kilincsét,
  • a megkeseredett varázsló ellopta a napot.

Szóval jöhet bármilyen mesebeli vis maior, ami miatt a főhősünk kénytelen otthon maradni vagy a szokásostól eltérő helyeken kalandokba bonyolódni.