Válts szemszöget, és kapsz egy új mesét!

Szeretnél újrahasznosítani egy mesét? Íme egy megoldás. 

Igazából a kisfiam inspirálta az ötletet. Nálunk itthon stabil meseszereplők a panda, az orángután, a tigris és az elefánt. Ezt nagymértékben befolyásolta az Ikea plüssállat szekciója, és mesekönyvei, amik egyébként egész jók. 

Amint azt egy korábbi posztban már írtam (http://www.meseljfejbol.hu/meseotletek/karantenban-a-mesehosok/), a karantén helyzet a mesékben is meg tud jelenni, nálunk mérges csípős bogarak lepték el a megszokott tisztásukat, ahova így nem mehettek játszani, és otthon kellett maradniuk. Hőseink persze kíváncsi és bátor állatokként nem hagyták magukat, és utánamentek a kalandnak. Szóval volt egy ilyen mese pár hete, feledésbe is merült, aztán egyszer csak újra kérte a kisfiam. Ugyanazt nem tudtam már produkálni, már csak azért sem, mert leadta az igényét, hogy sárkány is legyen benne. Hasonló meglepetésekről is született már poszt (http://www.meseljfejbol.hu/tanulsag/improvizalassal-a-bizonytalansagturesert-kisfiam-hogy-jon-ide-a-robot/), ebből látszik, mennyire a valós gyakorlat is adja az ihletet. Szóval lett egy sárkányos-bogaras sztori, amiben a panda megküzd az elemekkel, amihez egyébként a bagoly tanácsára a morcos sastól kérnek segítséget, hogy megszerezzék a bogarak és sárkányok elűzésre alkalmas bűzvirágot, amihez persze egy óriás tüskés rózsabokron át vezet az út. Volt ez délután. Estére viszont azt kérte, hogy most a tigrissel történjen ugyanez. Ugyanez? Igen? És én úgy értettem, hogy akkor legyen ugyanez minden, de most a tigris szemszögéből. Másnap az orángutánon volt a sor. 

Itt jön a lényeg. Adott egy mese. Van egy vagy több főhős, vannak segítők, és persze az ellenség. Ha a főhősök egy pár főből-állatból-virágból álló kis brigádot alkotnak, akkor remekül el lehet mesélni ugyanazt a történést mindegyikük szemszögéből. Meg lehet fűszerezni némi karakteralkotással, azaz bátran illesszetek melléjük egy-egy jellemzőt: a bátor panda, a aggodalmaskodó tigris, a mindig viccelődő orángután, a folyton éhes elefánt. A mellékszereplőket is érdemes “felruházni”. Állatmesék esetén a bagolyban lehet bízni, hogy ő lesz a bölcs segítő vagy gyógyító, és így tovább. Itt most a kontinentális erdő és a dzsungel állatvilágának keveredését megengedtem magamnak. Precízebbek válthatnak tukánra, papagájra. 

Mit nyersz ezzel? 

  • A gyerekeknek főleg óvodáskorban segít a biztonság, ismétlődés, rutin, emiatt is kérik sokszor ugyanazt a mesét (vagy mert abban az adott mesében nagyon mozgatja őket valami). Így a történet stabil, a szereplők megélése változik. 
  • Magadat és a gyerekeket is tudod szórakoztatni a karakterbeli különbségekkel. 
  • A szempontváltás, más perspektívákban való gondolkodás az empátiát is fejlesztheti, hogy látja, amikor ugyanazt a helyzetet másféleképpen élték meg a különböző karakterek. 

Szempontváltásra fel!

Improvizálással a bizonytalanságtűrésért – „Kisfiam, hogy jön ide a robot?!”

Biztosan veletek is előfordult már, hogy mesélés közben gyermeketek hozzáfűzött valami extra kívánságot a történethez, ami homlokegyenest ment szembe a te logikáddal. Több résztvevőnktől hallottuk már, hogy ilyenkor lefagynak, mert szent elképzelésük volt, hogy a sárkányt kereső bátor királyfi a hegy mögött mindjárt meglátja ellenfelét. Mire a gyerek benyögi a naiv, költőinek szánt kérdésre, hogy: 

  • Na és kit látott meg?
  • Egy kétfejű robotot! 

Puff…Ennyi a sárkányos tervnek. 

Bizony ilyen esetekben kiesik az irányítás a kezünkből, gyermekünk pár másodpercre észrevétlenül átvette a kormányt, és hajt az ismeretlenbe. Márpedig ott lakik a bizonytalan. Az tud igazán félelmetes ellenség lenni!

Hadd szólaljon meg a szervezetfejlesztő is bennem! A koronavírus, karantén és kibontakozó válság idején különösen erős élmény, hogy vágtatunk a bizonytalan sűrűjében. Voltak terveink, voltak elképzeléseink: legyen ez egy nyári utazás, egy induló vállalkozás, egy rutin műtét, egy emlékezetes ballagás. Jött a vírus, és ezt mind felülírta. Kérdés, hogy a bizonytalanságtűrésünk hogyan állja ki ezt a próbát. A stressz egyik komoly forrása éppen a kontroll elvesztése, hogy történik velünk valami, amit nem mi akartunk, és nincs rá befolyásunk. 

A jó hír, hogy a bizonytalanságtűrést is lehet gyakorolni, ez is egy fejleszthető izom. Menjünk el kirándulni anélkül, hogy megnéznénk az időjárás-jelentést, főzzünk abból, amit otthon találunk (mostanság elég releváns helyzet), fussunk új és ismeretlen utakon! Lehetne sorolni az egyszerű hétköznapi lehetőségeket.

A Mesélj fejből tréningen is beszélünk improvizációról, és gyakoroljuk is közösen. Az improszínházas alapmondások remek muníciót adnak a közösen alkotott meséléshez és vírushelyzet idején is. 

Legyél jelen! 

Mesélés közben figyelmedet szenteld a közös időnek, az intimitásnak, annak, hogy ott együtt alkottok valamit. Ha át tudod adni magad a pillanatnak, sokkal több energiád marad a szabad gondolatokra és inspirációkra. Bízz a folyamatban, ha megakasztanak is, jönni fog egy ötlet, használd azt!

Koronavírus idején tölts időt önmagaddal, relaxálj, vedd észre, milyen jeleket ad a tested, milyen gondolatok járnak a fejedben, sőt akár jegyezd is le ezeket! Nézz szembe a saját valóságoddal, hogy tudd milyen és mekkora az a bizonytalanság, amit most kezelned kell! 

Kapcsolódj!

Mese közben figyeld a gyerek(ek)et, hogyan néz, milyen az arca, hol kerekedik el a szeme! Rengeteget lehet kiolvasni a jeleikből, aszerint tudsz elidőzni egy résznél, vagy fokozni a hangulatot. Ez egy közös alkotás, használd, amit kapsz tőlük, építs rá, és meghálálják, hidd el!

Karanténban és elszigeteltségben teremts lehetőséget, hogy kapcsolódj másokhoz. Szociális lények vagyunk, a bezártság a természetünkkel ellenes. Most sokkal többet adhat egy kedves szó, egy gesztus, egy egyszerű „hogy vagy?”, némi figyelmes hallgatás. 

Hibázz örömmel!

A mesélésben a baki az egyik legjobb humorforrás tud lenni. A gyerekek nem tökéletesen kanyarított történetvezetést várnak tőlünk, hanem az őszinte jelenlétünket és a figyelmünket. Sok résztvevőtől hallottuk már, hogy nem elégedettek a történeteikkel, és aztán kiderül, hogy a gyermekük remekül szórakozott egy végtelen egyszerű kis sztorin. Lefagynak, ha nem jut eszükbe semmi. A varázsló eddig süket volt, most meghallotta a kisegér cincogását is a fűszálak között… No és akkor mi van?! Nevessetek együtt rajta, és folytassátok! Akár tegyetek rá egy lapáttal, hogy persze, mert ha megitta a varázsitalát, hirtelen kiélesedett a hallása. Arról nem is beszélve, hogy micsoda értéket adunk át, ha a gyerekünk azt látja tőlünk, hogy hibázni bizony lehet. 

Ez most nem a tökéletesség ideje! Egy olyan komplex helyzetben vagyunk, amit nem láttunk még itthon, a saját életünkben. Sok az ismeretlen és a változó paraméter. Most szükségmegoldások vannak, elég jó ötletek is előre visznek, a kísérletezéssel tanulunk, hogy mi működik, és mi nem. Merjünk hibázni! Ezt mondom magamnak is, szülőként, társként, fejlesztőként, és csak folytathatnám a sort.