Mesélés mindenféle eszközökkel

Nemrég történt, hogy gyereknapra kaptak a gyerekek több száz matricát tartalmazó albumot tanyavilág és űrhajó-marslakós témában. Ha ismerősnek tűnnek, igen, igen, az egyik jól bevált kiskereskedelmi lánc polcáról estek be a kosárba. 

Szóval, elkezdenek ragasztgatni. Aztán elkapott az ihlet, és a matricák kezdtek összekapcsolódni: Lujzi, a kislány, megeteti a tyúkokat  – én aztán „nagggyon” hiteles vagyok a témában ☺ – , kiborul a kukoricászsák, odagyűlnek az állatok, – máris érik a bonyodalom. Aztán a kisfiamat is elkapta a hév, még pár gondolat megfordult, és hamarosan egy sikeres hegyi mentés történetében találtuk magunkat, amit a végén mindenki épen megúszott. Azonnal kért egy következő matricás történetet, és délután még egyet. Ez mennyire jó, mondtam magamnak! Álmomban sem gondoltam volna, hogy matricákból is lehet mesét csinálni, pedig így utólag teljesen logikus, sőt szinte evidensnek hangzik. 

Úgyhogy, ha esetleg elakadnátok, vagy egy kis újdonságra vágytok, íme, néhány tipp egy kis közös mesegyártásra némi eszközzel megtámogatva. Ezek inkább napközbeni alkalmakra jobbak, nehogy felpörögjenek lefekvés előtt! ☺

Alkossunk együtt mesét!

  1. Matrica

Ezt tulajdonképpen már ki is fejtettem. Ha van egy matrica lapotok/füzetetek, akkor abból lehet akár a füzetbe, de még inkább egy külön lapra együtt készíteni egy történetet. Ha külön lapra csináljátok, érdemes lehet egy keményebb papírra vagy fotópapírra tenni, és akkor meg is őrizhető, és máskor is elő tudjátok venni, és el tudjátok mesélni a történetet a kép alapján.

  1. Termések, állatok, kis izék – tribute to Kiscsillag

Az állatmesék nagyon hálás műfaj, már írtunk erről korábban is, legyen az kerekerdő kontinentális éghajlaton, dzsungel, szavanna, tundra, vagy ezek bármilyen keveréke.  Plüss állatokból jellemzően elő szokott fordulni otthon több is, de használhattok gyakorlatilag bármit, legyen az kisautó vagy akár egy tésztaszűrő. Gyűjtsetek be ezekből a tárgyakból jó néhányat egy dobozba, és takarjátok le valamivel! Érdemes megkérdezni a gyerekeket, ki legyen a főhős, majd indítsatok el egy meseszálat! És onnan, egy-egy ponton, húzzanak ki a gyerekek egy tárgyat, és azt szőjétek bele a mesébe! Ez bizony igényelni fog tőletek nyitottságot, rugalmasságot, hogy hagyjátok, arra guruljon a történet, amerre a tárgyak visznek titeket. Mert csuda tudja, mi tud történni egy tésztaszűrővel és egy csíkos farkú makival … ez innen már a képzelet műve. 

  1. Tematikus kártyák, rajzok, tárgyak

Ha a gyerekeknek van esetleg különös vonzódása egy-egy stílus vagy téma irányába, akkor remekül lehet ezzel is játszani, kis és nagyobb erőbefektetéssel is. Vegyük például az űrhajós-marslakós vonalat, ha már előkerült. Üljetek össze együtt, és gyűjtsetek minél több szót, ami eszetekbe jut erről a témáról. A tréningeinken már előfordult űrmedve, de légszomjjal küzdő űrelefánt is, aki megjavított az elromlott űrsiklót. Ezt csak azért mondom, hogy itt is repülhet a képzelet. Életkortól függően fel tudjátok ezeket írni vagy rajzolni, – tudom, tudom, „jaj de én szörnyen rajzolok”- , akkor jelezni valamilyen módon. És itt is a húzásos technikával építhetitek közösen a történetet. Főhős, indítás, aztán jöhetnek a kártyák! 

  1. Fajátékok, építőkockák, legok

Innen ez már faék egyszerű lesz! ☺ A kis fajátékok szintén rengeteg lehetőséget rejtenek, hogy közös történetet szőjetek. Nálunk múltkor az építőkockákból lett egy erdős, manós, sárkányos, megmentős történet. Imádták, nem is feltétlenül a sztorit, hanem, hogy együtt voltunk, és játszottunk. És ez itt a lényeg, kérem szépen!

Jó mesélést nektek!

Válts szemszöget, és kapsz egy új mesét!

Szeretnél újrahasznosítani egy mesét? Íme egy megoldás. 

Igazából a kisfiam inspirálta az ötletet. Nálunk itthon stabil meseszereplők a panda, az orángután, a tigris és az elefánt. Ezt nagymértékben befolyásolta az Ikea plüssállat szekciója, és mesekönyvei, amik egyébként egész jók. 

Amint azt egy korábbi posztban már írtam (http://www.meseljfejbol.hu/meseotletek/karantenban-a-mesehosok/), a karantén helyzet a mesékben is meg tud jelenni, nálunk mérges csípős bogarak lepték el a megszokott tisztásukat, ahova így nem mehettek játszani, és otthon kellett maradniuk. Hőseink persze kíváncsi és bátor állatokként nem hagyták magukat, és utánamentek a kalandnak. Szóval volt egy ilyen mese pár hete, feledésbe is merült, aztán egyszer csak újra kérte a kisfiam. Ugyanazt nem tudtam már produkálni, már csak azért sem, mert leadta az igényét, hogy sárkány is legyen benne. Hasonló meglepetésekről is született már poszt (http://www.meseljfejbol.hu/tanulsag/improvizalassal-a-bizonytalansagturesert-kisfiam-hogy-jon-ide-a-robot/), ebből látszik, mennyire a valós gyakorlat is adja az ihletet. Szóval lett egy sárkányos-bogaras sztori, amiben a panda megküzd az elemekkel, amihez egyébként a bagoly tanácsára a morcos sastól kérnek segítséget, hogy megszerezzék a bogarak és sárkányok elűzésre alkalmas bűzvirágot, amihez persze egy óriás tüskés rózsabokron át vezet az út. Volt ez délután. Estére viszont azt kérte, hogy most a tigrissel történjen ugyanez. Ugyanez? Igen? És én úgy értettem, hogy akkor legyen ugyanez minden, de most a tigris szemszögéből. Másnap az orángutánon volt a sor. 

Itt jön a lényeg. Adott egy mese. Van egy vagy több főhős, vannak segítők, és persze az ellenség. Ha a főhősök egy pár főből-állatból-virágból álló kis brigádot alkotnak, akkor remekül el lehet mesélni ugyanazt a történést mindegyikük szemszögéből. Meg lehet fűszerezni némi karakteralkotással, azaz bátran illesszetek melléjük egy-egy jellemzőt: a bátor panda, a aggodalmaskodó tigris, a mindig viccelődő orángután, a folyton éhes elefánt. A mellékszereplőket is érdemes “felruházni”. Állatmesék esetén a bagolyban lehet bízni, hogy ő lesz a bölcs segítő vagy gyógyító, és így tovább. Itt most a kontinentális erdő és a dzsungel állatvilágának keveredését megengedtem magamnak. Precízebbek válthatnak tukánra, papagájra. 

Mit nyersz ezzel? 

  • A gyerekeknek főleg óvodáskorban segít a biztonság, ismétlődés, rutin, emiatt is kérik sokszor ugyanazt a mesét (vagy mert abban az adott mesében nagyon mozgatja őket valami). Így a történet stabil, a szereplők megélése változik. 
  • Magadat és a gyerekeket is tudod szórakoztatni a karakterbeli különbségekkel. 
  • A szempontváltás, más perspektívákban való gondolkodás az empátiát is fejlesztheti, hogy látja, amikor ugyanazt a helyzetet másféleképpen élték meg a különböző karakterek. 

Szempontváltásra fel!

Improvizálással a bizonytalanságtűrésért – „Kisfiam, hogy jön ide a robot?!”

Biztosan veletek is előfordult már, hogy mesélés közben gyermeketek hozzáfűzött valami extra kívánságot a történethez, ami homlokegyenest ment szembe a te logikáddal. Több résztvevőnktől hallottuk már, hogy ilyenkor lefagynak, mert szent elképzelésük volt, hogy a sárkányt kereső bátor királyfi a hegy mögött mindjárt meglátja ellenfelét. Mire a gyerek benyögi a naiv, költőinek szánt kérdésre, hogy: 

  • Na és kit látott meg?
  • Egy kétfejű robotot! 

Puff…Ennyi a sárkányos tervnek. 

Bizony ilyen esetekben kiesik az irányítás a kezünkből, gyermekünk pár másodpercre észrevétlenül átvette a kormányt, és hajt az ismeretlenbe. Márpedig ott lakik a bizonytalan. Az tud igazán félelmetes ellenség lenni!

Hadd szólaljon meg a szervezetfejlesztő is bennem! A koronavírus, karantén és kibontakozó válság idején különösen erős élmény, hogy vágtatunk a bizonytalan sűrűjében. Voltak terveink, voltak elképzeléseink: legyen ez egy nyári utazás, egy induló vállalkozás, egy rutin műtét, egy emlékezetes ballagás. Jött a vírus, és ezt mind felülírta. Kérdés, hogy a bizonytalanságtűrésünk hogyan állja ki ezt a próbát. A stressz egyik komoly forrása éppen a kontroll elvesztése, hogy történik velünk valami, amit nem mi akartunk, és nincs rá befolyásunk. 

A jó hír, hogy a bizonytalanságtűrést is lehet gyakorolni, ez is egy fejleszthető izom. Menjünk el kirándulni anélkül, hogy megnéznénk az időjárás-jelentést, főzzünk abból, amit otthon találunk (mostanság elég releváns helyzet), fussunk új és ismeretlen utakon! Lehetne sorolni az egyszerű hétköznapi lehetőségeket.

A Mesélj fejből tréningen is beszélünk improvizációról, és gyakoroljuk is közösen. Az improszínházas alapmondások remek muníciót adnak a közösen alkotott meséléshez és vírushelyzet idején is. 

Legyél jelen! 

Mesélés közben figyelmedet szenteld a közös időnek, az intimitásnak, annak, hogy ott együtt alkottok valamit. Ha át tudod adni magad a pillanatnak, sokkal több energiád marad a szabad gondolatokra és inspirációkra. Bízz a folyamatban, ha megakasztanak is, jönni fog egy ötlet, használd azt!

Koronavírus idején tölts időt önmagaddal, relaxálj, vedd észre, milyen jeleket ad a tested, milyen gondolatok járnak a fejedben, sőt akár jegyezd is le ezeket! Nézz szembe a saját valóságoddal, hogy tudd milyen és mekkora az a bizonytalanság, amit most kezelned kell! 

Kapcsolódj!

Mese közben figyeld a gyerek(ek)et, hogyan néz, milyen az arca, hol kerekedik el a szeme! Rengeteget lehet kiolvasni a jeleikből, aszerint tudsz elidőzni egy résznél, vagy fokozni a hangulatot. Ez egy közös alkotás, használd, amit kapsz tőlük, építs rá, és meghálálják, hidd el!

Karanténban és elszigeteltségben teremts lehetőséget, hogy kapcsolódj másokhoz. Szociális lények vagyunk, a bezártság a természetünkkel ellenes. Most sokkal többet adhat egy kedves szó, egy gesztus, egy egyszerű „hogy vagy?”, némi figyelmes hallgatás. 

Hibázz örömmel!

A mesélésben a baki az egyik legjobb humorforrás tud lenni. A gyerekek nem tökéletesen kanyarított történetvezetést várnak tőlünk, hanem az őszinte jelenlétünket és a figyelmünket. Sok résztvevőtől hallottuk már, hogy nem elégedettek a történeteikkel, és aztán kiderül, hogy a gyermekük remekül szórakozott egy végtelen egyszerű kis sztorin. Lefagynak, ha nem jut eszükbe semmi. A varázsló eddig süket volt, most meghallotta a kisegér cincogását is a fűszálak között… No és akkor mi van?! Nevessetek együtt rajta, és folytassátok! Akár tegyetek rá egy lapáttal, hogy persze, mert ha megitta a varázsitalát, hirtelen kiélesedett a hallása. Arról nem is beszélve, hogy micsoda értéket adunk át, ha a gyerekünk azt látja tőlünk, hogy hibázni bizony lehet. 

Ez most nem a tökéletesség ideje! Egy olyan komplex helyzetben vagyunk, amit nem láttunk még itthon, a saját életünkben. Sok az ismeretlen és a változó paraméter. Most szükségmegoldások vannak, elég jó ötletek is előre visznek, a kísérletezéssel tanulunk, hogy mi működik, és mi nem. Merjünk hibázni! Ezt mondom magamnak is, szülőként, társként, fejlesztőként, és csak folytathatnám a sort.

A belső mézes csupor

Ezekben a furcsa, nehéz időkben, amikor olyanokat élünk meg, amiket a saját életünkben még nem tapasztaltunk, nekünk, felnőtteknek is szükségünk van a józan eszünkre, vagy az intuíciónkra, vagy – és leginkább én most így szeretném ezt nevezni – a belső erőnkre. Arra a belső oszlopra, amire magunkban támaszkodhatunk, amikor nehéz, amikor elegünk van, amikor mindenkit elküldenénk nagyon messzire. Ilyenkor szükségünk van egy olyan forrásra, amiből tudunk levegőt és energiát meríteni a legbizonytalanabb időkben is. Van, hogy ezt elveszettnek hisszük, de ha visszatalálunk hozzá, hálásak leszünk érte.

És képzeljük el, hogy a gyermekeinknek mennyire szüksége van egy ugyanilyen belső mézes csuporra! Nem kell ehhez sem vírus, sem elzártság. Éppen elegendőek azok a mondatok, hogy „eszednél vagy édes fiam!?” vagy „ezt mégis hogy gondoltad” vagy „az iskolás létedre most már aztán igazán lehetne ennyi eszed”, és úgy sejtem mindenkiben visszhangzik még pár hasonló, mint egy tőr, amit meggondolatlanul ki tud húzni a tokjából. Én is. Sajnos. Mindig megbánom, és próbálom helyrehozni. És aztán megint. És ilyenkor nagyon tudom utálni a kritikus, a megítélő, a kontrolláló, és még ki tudja milyen énemet, azaz pont ugyanolyan tőrökkel szurkálom magamat…

A mesének megvan az a fantasztikus tulajdonsága, hogy különleges képességekkel és csodálatos varázseszközökkel segít megküzdeni a félelmetes szörnyekkel, a gonosszal, amiktől egyébként lemerevednénk, mint halrudacskák a mélyhűtőben. Sok történetben a főhős valamiféle külső eszközt kap egy segítőtől, amely segítségével majd meg tud küzdeni a felmerülő akadályokkal, legyen ez egy amulett, kívánság teljesítő aranyhal, láthatatlanná tévő köpeny, okoska botocska,  és a többi. Ezek is remek szolgálatot tesznek a gonosszal való megküzdésben. 

De most szeretném a reflektorfényt átirányítani egy kicsit misztikusabb segédeszközökre, amiket a főhősünk (és gyermekünk) magában tud megtalálni. Amelyek mindig vele vannak, nem kívülről jönnek, nem más adja, habár valószínű – már csak a történetvezetés szempontjából is – , hogy valaki más hívja fel rá a figyelmét. Olyan belső amulettek ezek, amelyek az előbb említettektől akár csak annyiban különböznek, hogy valahogy a főhősünk belsejében, testében, lelkében találja meg, és nem csak a harci felszereltség egyik kelléke. 

  • Lehet egy ez belső lámpás, amit ha sötétség, félelem és veszély veszi körbe, gondolattal, varázsigével fel tud kapcsolni magában.
  • Lehet ez egy belső mézes csupor, amikor ha valaki valami bántót mond neki, akkor ezzel tudja megédesíteni a szavakat, és önmagát. 
  • Lehet ez egy lufi, amit fel tud a mellkasában fújni, amikor éppen összerogyna attól, hogy fél, szomorú, vagy mások bántani akarják. 
  • Lehet ez egy virág, amit meg tud öntözni, amikor elveszik előle a napfényt. 

Bármi, ami ott van benne, csak az övé, és benne van a megújulás képessége, a növekedés képessége, ami jelképezi a világosságot és az erőt!

Meséljetek, és adjatok egy ilyen belső ajándékot a gyermekeiteknek!

Karanténban a mesehősök

Nem akarod, hogy a vírus és a karantén eluralja a meséiteket, de azért mégis beleszőnéd a történetedbe? A gyerekeknek ez még segíthet is a feldolgozásban!

Íme néhány egyszerű tipp, hogyan teheted meg.
Nálunk a kisfiam rendszeresen a kis pandáról kér mesét, régebben ő volt a mindenhova magával hordott plüssállata. Panda már csak néha jön velünk, de a mesékben megmaradt. A meséinkben a „precorona” időszakban a panda a dzsungelben egy tisztásra járt játszani a többi állattal: ez volt az ovi, visszatérő elem az egyes történetekben. Innen már nem volt nehéz beépíteni, hogy bizony egy hatalmas vihar miatt az egyik óriási fa éppen a tisztás közepére esett, és így most a kisállatok nem tudnak odamenni játszani, úgyhogy mindenki a saját barlangja körül keres újabb kalandokat.

A viharhoz hasonlóan természetesen jöhet

  • égszakadás, földindulás, vagy
  • a gonosz boszorkány sötétségbe borította a falut,
  • egy eszét vesztett unikornis mérges gombákat rejtett el az erdőben,
  • egy bolondos kobold eldugta a házikók kilincsét,
  • a megkeseredett varázsló ellopta a napot.

Szóval jöhet bármilyen mesebeli vis maior, ami miatt a főhősünk kénytelen otthon maradni vagy a szokásostól eltérő helyeken kalandokba bonyolódni.

Tanulságok és ötletek a legutóbbi képzésből

A tréningen mindig izgalmas hallani a résztvevők dilemmáit, vagy akár jól bevált tippjeit. Ezekből válogattunk párat:

“Mit tudok csinálni, ha a gyerekem kerüli a mesében a konfliktust?” 

A mesék egyik fontos üzenete a gyermeki léleknek, hogy ha megküzdesz a felmerülő nehézségekkel, és akadályokkal, a végén győztesen kerülsz ki belőle. Ez építi az önbizalmát. Ezért nem érdemes kikerülni a konfliktusokat a történetben, hanem finoman behozni őket.

A konfliktusok nem csak a szereplők közötti viszályokban jelenthetnek meg, hanem problémákban, amiket meg kell oldania a főhősnek: elégurult egy szikla, elveszett a kedvenc játéka, összetört a bögréje. Illetve sokat segíthetnek a családi történetek, hogy milyen problémákkal, hogy küzdött meg anya, apa, nagyszülők, ez nagyon személyes és egyben mintát is mutat neki. 

“Úgy érzem, nagyon “szárazak” és praktikusak a meséim.”

Amikor egy új helyszín vagy szereplő megjelenik, mondj egy-két mondatot arról, hogy néz ki! Például: “És akkor találkozott egy óriással, akinek csak a keze akkora volt, mint egész főhősünk, bozontos nagy szakálla volt, a nadrágja itt- ott lyukas volt, és állandóan csak ásítozott.” 

“Nehéz belekezdenem a mesébe, és ráhangolnom a gyerekeket!” 

Egyik óvónő résztvevőnk tippje, hogy a mese kezdésekor a játékból a terem egy másik pontjára invitálja a gyerekeket, lehet ez egy mesekuckó is, és azt mondja: “ ahhoz, hogy belekezdjünk a mesébe, mindenkinek fel kell venni a hétmérföldes csizmáját, mert bizony most messzire fogunk képzeletben utazni…te jól felhúztad a csizmádat, Sári?!”

“Gyorsan szoktam lekerekíteni a történet végét, olyan kurtán-furcsán.”

Gyönyörű példa volt, ahogy egy anya-nagymama páros résztvevőnk külön-külön gyakorló meséjében megjelent a mese végén a visszatéréskor az ünneplés, az újonnan megszerzett tudás vagy kincs élvezetének szánt pár gondolat. A sok küzdelem és kihívás után igenis érdemes megállni, és ünnepelni is! Úgy tűnik, náluk erre van tér! 🙂

Családi történetek


Kádár Annamária Mesepszichológia könyveinek a végén vannak mesék is. Mivel mindegyik elején egy kedves, mesébe illő kép van, amikor a kisfiam látta a kezemben, kérdezte, hogy ez mesekönyv-e. Mondtam, hogy alapvetően nem, felnőtteknek szól, de a végén vannak mesék is. Kérte, hogy meséljek belőle. Éppen a születésnapi és a karácsonyi történetet olvastam el neki. Ebben főszereplő, Lilla meséli el kis barátjának, Tündérbogyónak, náluk hogyan zajlik az ünneplés ezen alkalmakkor. Csillogó szemmel hallgatta, pedig ezek a korához képest hosszú mesék. Nekem is nagyon szórakoztató volt, mert meglepő módon nagyon sok hasonlóság van ahhoz, hogy ők ünnepelnek. A legkisebb apróságokban is, például hogy minden évben más színű karácsony volt, vagy hogy nekik fontos, hogy a születésnapot éppen aznap ünnepeljék. Nálam ettől megőrül a családom, én pedig kitartok. Vagy egy idő után hogyan kerül elő a “Már mi nálunk babám” – nálunk még versenyben van a “Ne sírj anyám” is.

Úgyhogy ezen felbuzdulva a gyerekeimnek mostanában sokat mesélek arról, hogyan ünnepeltük mi a karácsonyt, amikor még én kisgyerek voltam: hogy az apukák jégpályát csináltak a ház előtti focipályából, miket sütöttünk anyukámmal, hogyan bosszankodott apu a karácsonyfa faragással, hogyan álltunk a fa elé együtt, és gondoltunk azokra, akik már nincsenek velünk. Nekem jól esik ezekre visszaemlékeznem. A kisfiam pedig lelkesen mondja vissza, ami neki most fontos, például, hogy nálunk akkor idén piros karácsony van, és süt velem együtt lelkesen. Most vagyunk abban az időszakban, amikor mi is megalkotjuk a saját szokásainkat, és szeretném, ha majd egyszer ők mesélnének ezekről. 

Nincs is jobb alkalom az ünnepeknél (vagy akár születésnapnál, emlékezetes évfordulóknál), minthogy meséljünk a gyermekünknek a régi időkről, közösen felidézzük a múltat, megosszuk velük a saját gyerekkorunk emlékeit, a család izgalmas, vicces, tanulságos történeteit. 

A történetmesélés több szinten hat. Felkelti az érdeklődést, főleg, ha ismertek a szereplők, érzelmeket pendít meg, közel hoz, intimitást teremt. Nem véletlen, hogy az üzleti életben is egyre tudatosabban használják a hallgatóság megnyerésére, vagy, hogy egy egyébként nem annyira izgalmas témát emlékezetessé tegyenek. 

Egy gyermek számára a családi történetek még több munícióval bírnak. Ebből épül az öntudata, az önbecsülése, az értékei. Ebből merít inspirációt. Ebből tanulja meg, hogy ebben a családban hogyan vigadunk, vagy küzdünk meg a nehézségeinkkel. A küzdelmeket se hagyjuk ki, mert ha látja, hogy bizony abból nekünk is akadt és akad, abból tanulja meg, hogy mit lehet kezdeni egy nehéz helyzetben, és így formálódik az ő problémamegoldó képessége is. 

Ismerős régi családi történeteket mesélni szerintem igazán élvezetes. Örömteli vagy akár keserédes nosztalgia és csillogó, figyelő szempárok. Jó párosítás. Mindenkinek csak ajánlani tudom ünnepekre és hétköznapokra is.

Ha valaki szeretne még többet olvasni a családi történetek és szokások fontosságáról, ajánlom Kádár Annamária Mesepszichológia a gyakorlatban (Kulcslyuk Kiadó, 2017) című könyvét. 

Használj ötleteket mástól!

Van úgy, hogy egyszerűen kifogy az ötlettár. Már volt póni, maci, kisnyuszi. Megvolt a kalóz, a robot, és a törpés-óriásos verzió. Már találkozott a legkisebb testvér a koboldokkal, megküzdött a sárkánnyal, letepert egy orkot, csellel kimenekült a szirének közül, mi történhetne még? 

Arra biztatunk titeket, hogy inspirálódjatak bátran más mesékből, de tudjátok mit, bármilyen helyzetből! Lehet, hogy hallottál egy érdekes beszélgetést a buszon, vagy a kisboltba bejött egy furcsa hajú néni, vagy átszaladt egy mókus a kábeleken. Bármi ér. 

Én múltkor belenéztem valamiért az egyik Harry Potter filmbe (remélhetőleg ez már nem a spoiler kategória), amiben találnak egy régi naplót, amiről azt hiszik, nincsen benne semmi. Aztán egy véletlen folytán egyszer csak kiderül, hogy van ám ott mit olvasni bőven, csak épp láthatatlan tintával titkosították az írást. Kész, ennyi. Aznap este az erdőben a kis panda talált egy üres papírt, amire később rácsöppent egy esőcsepp, és lám egy kincses térkép jelent meg rajta.

Egy másik alkalommal a fáradtsággal küzdve arra jutottam, hogy a kis panda (nálunk ő egy stabil főszereplő) beteg lett, és anyukája a Piroska és farkast mesélte el neki. Mese a mesében! Csalás? Szerintem nem. 

Remekül tudnak működni a családi történetek, a saját gyerekkorod emlékezetes pillanatai, az ünnepek hangulata, erről még fogunk írni később bővebben is!

Szóval használjatok bármit inspirációnak! És ha ez épp az esti mese lenne, és annyira fáradtak vagytok, hogy ehhez sincsen már erőtök, akkor csak bújjatok össze, és aznapra akkor pont annyi is elég lesz. 

Mi minden történhet a Mikulással?

Ma estére pont jól jöhet egy mese a Mikulásról! Már kitette a cipőkbe és csizmákba az ajándékokat, de a gyerekek fantáziáját folyamatosan mozgatja az ő csodálatos világa, és például, hogyan is csinálja ez az öreg apó, hogy ilyen gyorsan “dolgozik”, és ennyi helyen egyszerre ott van. 

Szóval, ha szeretnétek ti magatok kanyarítani egy mesét róla, íme pár ötlet, hogy mi történhet Télapóval és segédjeivel. 

Lehet a főhős egy kisállat, egy kisgyerek, aki segít a Mikulásnak megoldani valamilyen hirtelen felmerült nehéz helyzetet! 

Például…

  • beszorul a kéménybe;
  • elvesznek az ajándékok, esetleg valaki szánt szándékkal (!) elviszi őket;
  • összekeveri az ajándékokat, márpedig a medvebocs mézespuszedlire vágyott és nem csokoládéra, a nyuszi meg ott fintorog a puszedlihegyek fölött;
  • eltöri a szarvas a lábát;
  • a szánkó defektet kap, és bizony így szinte lehetetlen ennyi ajándékot elvinni az összes kisgyerekhez;
  • Mikulás megfázott, ágynak dőlt, a mézes tea és a kakukkfüves gyógyfürdő sem segít, és valakinek segíteni kell neki;
  • Mikulás az ajándékok kiszállítása közben eltévedt egy pálmafás szigetre, és úgy megtetszett neki, hogy elidőzött ott egy kicsit, és késésben van (végül is, lehet ő is néha emberi :)) 

És egy létező történet egy mesekönyvből, – én nagyon kedvelem – , arról, hogy bizony olyan is előfordulhat, hogy valakinek elege van a Mikulásból (na persze csak eleinte). Ebben a mesében Norbert, a jegesmedve elköltözik az Északi-Sarkra, hogy végre egy kis nyugta legyen, de valami zajos társaság odaköltözik mellé a szomszédba, kis manók és egy piros ruhás öregember, akit állítólag úgy hívnak, hogy Mikulás. És ezek nem átallanak egész nap zajongani, és zörögni a csomagolópapírokkal, Norbert márpedig ettől meglehetősen morcos. Egy nap odamegy hozzá a Mikulás, hogy “Ne izgulj, kedves Norbert, nem leszünk már itt sokáig. De addig is itt van egy kis naptár, minden nap találsz benne egy kis finomságot, és ha már nem lesz több kinyitandó ablak, mi el is tűnünk innen jó időre!” Norbert fanyalogva nyitja ki első nap az ajtót, és hát bizony egy mennyei kis makréla ficereg ott, amit jóízűen be is kap. Napról napra finomabbnál finomabb halakat talál a naptárban, és már nem is tűnik olyan kibírhatatlannak a  zajos kis társaság a szomszédban, akik ígéretükhöz híven 24 nap után összecsomagolnak egy nagy szánra, és elszáguldanak. Így Norbert újra nyugodtan pihenhet, de titkon már várja, hogy jövőre újabb finom halakkal teli naptárt kapjon ettől a Mikulástól.* És ezt nyugodtan csűrjétek, csavarjátok!

Kuckózzatok, meséljetek! Jó ünnepi készülődést mindenkinek!


*Anne Ameling, Monika Parciak: 3-5-8 perces mesék – Mikulásra és karácsonyra