Vér, vér, vér – a népmesei erőszak nyomában

Felmetszette a hasát, elvágta a torkát, lenyúzta a bőrét: ilyenek gyakran történnek a népmesékben. Hallom szülőktől, hogy értetlenül állnak, miért is jó ilyeneket olvasni a gyerekeknek. Van, aki már le sem veszi őket a polcról, és van, aki pedig mélyen hisz bennük. Következzék egy gondolatsor, amit inkább szülőként írok, semmiképp sem népmese szakértőként. 

Engem is izgatott a téma. Én félretettem őket, annyi jó mese van, miért ezzel fekszünk le aludni? Közben jobban meg akartam érteni, miért van ez az erőszak-cunami a magyar népmesékben. Erre még mindig keresem a választ, de legalább találtam érveket, véleményeket. 

Erős érv a mesék kapcsán, hogy számos történetben vannak tragédiák: halál, betegség, sérülés, fájdalom. A gyerek ezeket az életben is átéli, ki finomabb, ki erős formában. Bizonyos elméletek szerint néha a mesékben szereplő erőszak a családon belüli bántalmazást is szimbolizálja. Amikor a gyerekek a meséken keresztül találkoznak ezekkel az érzésekkel és élményekkel, akkor van lehetőségük a feloldásra: ezek a feszültségek megszűnhetnek. Még akkor is, ha először fájt, a végén felülkerekedik a megnyugvás. Ha ezeket az élményeket elvesszük az életben és a mesékben is, akkor nem lesz lehetősége megtapasztalni a nehéz pillanatokat, nem tud kialakítani magának egy megküzdési mechanizmust. Ezzel teljesen egyetértek, de úgy érzem, hogy a bőrnyúzás ehhez felesleges túlzás. Habár az agresszió feldolgozását is segítik a mesékben megjelenő erőszakos cselekedetek. Itt nem az agresszió elnyomása a cél, hanem a feldolgozása. 

Egy másik érv szerint a népmesék már nem a mai világ kontextusát idézik, hanem egy paraszti világot, ahol a kulcstémák a meggazdagodás, és az esküvő által előrehaladás. De még mindig nem látom, miért kell hozzá kakas torkot vágni. A hagyományos vidéki életmódban az asszonyoknak nem okozott gondot kitekerni a liba nyakát, megnyúzni a tyúkot, felvágni a disznót, hiszen ez volt a megélhetés kulcsa. Ezzel az érveléssel találkoztam angol cikkekben is, miszerint mennyire megváltozott az erőszakhoz való viszony a generációk során. Fontos látni, hogy mikor és milyen kontextusból származnak a régi mesék. Ez engem arra sarkall, hogy bátran válasszak egy kortárs vagy akár saját fejből mesét. Semmi sem kötelez, hogy kötelező irodalmat csináljak a magyar népmeséből. 

Bizonyos népeknél tudatosan használtak ijesztő figurákat, például az izlandi mesékben trollokat, vagy nigériai mesékben egy fura öregasszonyt, hogy a gyerekek ne menjenek veszélyes helyekre: az erdőn túlra, a falu szélire. Ezek inkább a félelem céltudatos használatáról szólnak, hogy segítsék a túlélést. Itt a szörnyek ijesztőek, de nem feltétlen friss vérszagú, erőszakos lények. 

A legegyöntetűbb vélemény a mesékben szereplő erőszak kapcsán, hogy az a fontos, hogyan találkozik vele a gyerek. Hogyan tálalják neki? Véresen vagy félig átsütve? Kutatások bizonyítják, hogy ha az erőszakkal kontrolláltan, hallott meséken keresztül találkozik egy gyerek, könnyebben megküzdenek vele. A saját fantáziájuk szerint képzelik el a történéseket, és inkább segíti őket a feszültségük oldásában. A látott, nem megfelelően átélt agresszió, ahol úgy mutatják be, mintha az egy rendben lévő megoldás lenne, könnyebben sarkallja utánzásra a gyerekeket. 

Úgyhogy számomra ez a mini kutatás megerősítette az eddigi mese alapelveket: 

  • Varázsmeséket és népmeséket inkább óvodás korban, sőt 5 éves kortól érdemes olvasni.
  • Jöhet a feszültség, a félelem, a nehéz, amiből van feloldás, csak inkább hallgassa. Úgy jobbat tesz a léleknek, ő maga alkot belső képet róla.
  • Lehet, sőt kell is válogatni. Vannak remek népmesék, és vannak kiváló kortárs mesék.

A meseolvasás mellett

Néha megtalál minket a kérdés: mi mennyire vagyunk az olvasott mesék ellen, ha már ennyire a fejből mesélést támogatjuk.

A meseolvasás mellett vagyunk. Mind az olvasott, mind a fejből mesélt történet nagyon jó és fontos. Mi magunk is sokat olvasunk, és értekezünk a történetekről. A tréningünkön is beszélgetünk a mai mesekönyv-kínálatról, hogy melyik milyen helyzetben lehet érdekes. 

A fejből mesélés általában a nehezebb, mi pedig szeretnénk, ha a szülőknek, rokonoknak, pedagógusoknak rendelkezésre állna ez a lehetőség is. Sokan érkeztek úgy hozzánk, hogy eddig egyáltalán nem, vagy félénken próbálkoztak, és egy kis gyakorlás és pár támpont segítségével gyűjtöttek bátorságot.

A könyvből mondott mesék fontos ihletforrások lehetnek később, ugyanúgy közös élmény a kicsikkel és ugyanolyan sokat adhatnak a történet élvezetében. A saját mese viszont kimerítőbb és alkalmasint nagyobb kihívás, mint az olvasás. Ez egy közös alkotás a hallgatósággal, eszköz a mindennapok problémáinak feldolgozására és még egy olyan közös emlék, ami összeköti a szülőket és a gyerekeket. A te gyerekednek szól az üzenet, és egy idő után komoly kreatív élvezetet jelent.

Félreértés ne essék, remek, ha már olvasásra jut energiád egy fáradt nap után, és nem te alszol el előbb, hanem a gyermek. De ha érzel magadban erőt, akkor a saját és résztvevőink tapasztalatai is az, hogy egy saját mese után az elismerés csillogó szempárok formájában fog megérkezni.