Meseajánló – Rudyard Kipling: Az elefántkölyök

(Móra Ferenc Könyvkiadó, 1983, Holnap Kiadó, 2000 és 2012)

Jékely Zoltán és Szász Imre fordításában

6-12 éveseknek

Gyerekként nagyon szerettem, felnőttként is kellemes felolvasni ezeket a rövid állattörténeteket. Megtudhatjuk, hogyan szerezte az elefánt az ormányát, vagy miért dühös mindig az orrszarvú, vagy hogyan lett foltos a jaguár. Az eredeti angolban jobban kijön, de a fordítás is megtartja a jelzőhalmozós, pattogós, ritmusosan olvasható stílust. A történetek maguk változatosak, érdekesek, bár kicsiként nem biztos, hogy mind érthetőek. Az érdekes, egzotikus karakterek és a ritmusos szöveg lekötik az érdeklődést. Még az is lehet, hogy ismeretlen állatok is előkerülnek: én nem tudtam, mi az az armadilló, amikor a keletkezéséről olvastam.

Az eredeti 1902-ben íródott. Nincs benne politikai korrektség és Kipling nem zavartatja magát a modern gyereknevelési elvektől. Az elefántkölyköt minden egyes rokona jól elnáspángolja, mert olyan telhetetlenül kíváncsi. Szulejmán-bin Daud királyt kilencszázkilencvenkilenc feleségének veszekedése kínozza. Az állatok meg akarják enni egymást, sőt az ember főhős is ugyanezt szeretné. Lehet, hogy van olyan, akinek az érzékenységét sértik az ilyen témák, vagy ahogy Kipling kezeli ezeket. Ebben az esetben érdemes előre elolvasni a meséket. 

A magányosan sétáló macskáról szóló történet így kezdődik:

“Hallgass, várj és figyelj; ez az eset akkor esett, édes gyermekem, amikor a háziállatok még vadak voltak. Vad volt a kutya, vad a ló, a tehén, a juh és vad volt a disznó – vadabb már nem is lehetett -, s ott járkáltak a ringó-rengő rengetegben a maguk vad csapásain. De minden vadállatok legvadabbika a macska volt. Magában kószált, s minden hely egyforma volt neki. 

Természetesen vad volt az Ember is. Borzasztó vad. Nem is szelídült meg addig, amíg az asszonnyal nem találkozott, s az meg nem mondta neki, hogy semmi kedve vad módjára élni. Kiszemelt egy takaros, száraz barlangot, hogy nyirkos avarvacka helyett abban aludjék; a barlang földjére tiszta homokot hintett, csinos rőzsetüzet gyújtott a barlang zugában, s egy vadló száraz bőrét akasztotta keresztbe – farkával lefelé – a bejárat elé. Aztán így szólt: 

– Töröld meg a lábad, lelkem, amikor belépsz; mostantól már ez lesz a lakásunk.”

A szöveg online is megtalálható:

Jékely Zoltán és Szász Imre fordításában (1983):

http://www.18pedagogia.hu/sites/default/files/node/attachments/kipling_az_elefantkolyok.pdf

Mikes Lajos fordításában (1925):

https://mek.oszk.hu/13400/13492

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük