Vér, vér, vér – a népmesei erőszak nyomában

Felmetszette a hasát, elvágta a torkát, lenyúzta a bőrét: ilyenek gyakran történnek a népmesékben. Hallom szülőktől, hogy értetlenül állnak, miért is jó ilyeneket olvasni a gyerekeknek. Van, aki már le sem veszi őket a polcról, és van, aki pedig mélyen hisz bennük. Következzék egy gondolatsor, amit inkább szülőként írok, semmiképp sem népmese szakértőként. 

Engem is izgatott a téma. Én félretettem őket, annyi jó mese van, miért ezzel fekszünk le aludni? Közben jobban meg akartam érteni, miért van ez az erőszak-cunami a magyar népmesékben. Erre még mindig keresem a választ, de legalább találtam érveket, véleményeket. 

Erős érv a mesék kapcsán, hogy számos történetben vannak tragédiák: halál, betegség, sérülés, fájdalom. A gyerek ezeket az életben is átéli, ki finomabb, ki erős formában. Bizonyos elméletek szerint néha a mesékben szereplő erőszak a családon belüli bántalmazást is szimbolizálja. Amikor a gyerekek a meséken keresztül találkoznak ezekkel az érzésekkel és élményekkel, akkor van lehetőségük a feloldásra: ezek a feszültségek megszűnhetnek. Még akkor is, ha először fájt, a végén felülkerekedik a megnyugvás. Ha ezeket az élményeket elvesszük az életben és a mesékben is, akkor nem lesz lehetősége megtapasztalni a nehéz pillanatokat, nem tud kialakítani magának egy megküzdési mechanizmust. Ezzel teljesen egyetértek, de úgy érzem, hogy a bőrnyúzás ehhez felesleges túlzás. Habár az agresszió feldolgozását is segítik a mesékben megjelenő erőszakos cselekedetek. Itt nem az agresszió elnyomása a cél, hanem a feldolgozása. 

Egy másik érv szerint a népmesék már nem a mai világ kontextusát idézik, hanem egy paraszti világot, ahol a kulcstémák a meggazdagodás, és az esküvő által előrehaladás. De még mindig nem látom, miért kell hozzá kakas torkot vágni. A hagyományos vidéki életmódban az asszonyoknak nem okozott gondot kitekerni a liba nyakát, megnyúzni a tyúkot, felvágni a disznót, hiszen ez volt a megélhetés kulcsa. Ezzel az érveléssel találkoztam angol cikkekben is, miszerint mennyire megváltozott az erőszakhoz való viszony a generációk során. Fontos látni, hogy mikor és milyen kontextusból származnak a régi mesék. Ez engem arra sarkall, hogy bátran válasszak egy kortárs vagy akár saját fejből mesét. Semmi sem kötelez, hogy kötelező irodalmat csináljak a magyar népmeséből. 

Bizonyos népeknél tudatosan használtak ijesztő figurákat, például az izlandi mesékben trollokat, vagy nigériai mesékben egy fura öregasszonyt, hogy a gyerekek ne menjenek veszélyes helyekre: az erdőn túlra, a falu szélire. Ezek inkább a félelem céltudatos használatáról szólnak, hogy segítsék a túlélést. Itt a szörnyek ijesztőek, de nem feltétlen friss vérszagú, erőszakos lények. 

A legegyöntetűbb vélemény a mesékben szereplő erőszak kapcsán, hogy az a fontos, hogyan találkozik vele a gyerek. Hogyan tálalják neki? Véresen vagy félig átsütve? Kutatások bizonyítják, hogy ha az erőszakkal kontrolláltan, hallott meséken keresztül találkozik egy gyerek, könnyebben megküzdenek vele. A saját fantáziájuk szerint képzelik el a történéseket, és inkább segíti őket a feszültségük oldásában. A látott, nem megfelelően átélt agresszió, ahol úgy mutatják be, mintha az egy rendben lévő megoldás lenne, könnyebben sarkallja utánzásra a gyerekeket. 

Úgyhogy számomra ez a mini kutatás megerősítette az eddigi mese alapelveket: 

  • Varázsmeséket és népmeséket inkább óvodás korban, sőt 5 éves kortól érdemes olvasni.
  • Jöhet a feszültség, a félelem, a nehéz, amiből van feloldás, csak inkább hallgassa. Úgy jobbat tesz a léleknek, ő maga alkot belső képet róla.
  • Lehet, sőt kell is válogatni. Vannak remek népmesék, és vannak kiváló kortárs mesék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük